2015. november 8., vasárnap

Kényszerképzeteink gubanca

Ha – valamennyire olvasott ember létemre – intuitíve sejtem is, miről beszélnek, amikor istenről elmélkednek, amikor istent próbálják meghatározni, az elmém, a racionális gondolkodásom azt mondatja velem: értelmetlen belesodródni egy ilyen vitába. Értelmetlen, hiszen istenről szóló minden hívő beszéd summázata egy: isten az lenne, amit ember felfogni sem képes, meghatározni meg végképpen nem. Sőt, az isten meghatározásának minden kísérlete valójában felér egy istenkáromlással.
Nos, becsületesen be kell látni, és bátran ki kell mondani, hogy kevés értelmetlenebb dolog van, mint teológiailag foglalkozni istennel. Ugyanakkor ez nem elég ahhoz, hogy a témát lesöpörjük az ész asztaláról. Az elmúlt évezredek, de talán mondhatjuk, hogy az elmúlt sok száz évezred óta a különféle démonok, szellemek, angyalok stb. az emberek, de még a társadalmak szívós kényszerképzete is lett. Az ontológiai gubanc hatalmas. De itt nem az történt, hogy a kígyó (az ember), beleharapott a farkába (kényszerképzetébe), hanem a farok beleharapott a fejbe
Ez több, mint ópium. Ez olyan felépítmény a népi alap fölött, amely cseppet sem zavartatja magát a felépítmény marxi lekezelésétől. Ő tudja magáról, hogy egy masszív piramis csúcsa, amely stabilon áll a maga paradicsomi magasságában.
Szabaduljunk meg kényszerképzeteinktől, és kitör a ráció és az igazságosság békéje?
 A gubanc valóságos – és hatalmas. Ezért a megoldás receptje sem ilyen egyszerű… De egyébként, ki ismeri a kényszerképzettől való megszabadulás egyszerű receptjét?
De ha merünk tudni, egyre könnyebb lesz lépni a jó irányban.
De ez egy másik téma.


* * *