Nézem
ablakomból a hazaigyekvő családot, és elgondolkozom. Mennyire nincsenek
tudatában annak, hogy mik valójában ők, mik a kapcsolataik, hogyan működnek
ezek, és hogyan megnyilvánulnak a valóságban.
Arra gondolok többek között, hogy a szülők bizonyára életüket is odaadnák a
gyerekükért – ha megszólalnak egy vészhelyzetben ösztöneik.
Ám nincs vészhelyzet, az ösztönök hallgatnak, és a szülők képesek a
kevésnél is kevesebbet tenni gyerekükért, például ezen a rövid úton a kocsitól
a ház kapujáig – ha nem szólal meg a szeretet.
Ha van szeretet, ő bizony, ő soha nem hallgat el. Az ösztönök egykettőre elhallgatnak
az unos hétköznapokban, visszahúzódnak génjeink mélyébe.
A szeretet éber, fáradhatatlan, mint a szívünk, kedves és mosolygós.
Az Emberhit a szeretet hitvallása
*
* *